Élt réges-régen egy pipogya fráter. Azt mondotta a rakoncátlan csemetéjének:
-Hiába tereled szavad tudás irányába, ha merő feledékenység burkolja hiányos ismereteid homályát. Köddé váló felismerés, miszerint úgy gondolod, birtokában vagy tehetetlenséged mértékének koordinátoraként.
-Apám! Szavad lesúlytó hangneme indokolatlanul keres kiutat haloványosság átkaként.
Ekkor elhatározta, hogy szerencsét próbál. Ment hét mérföldet balara, majd hét mérföld után ismét balra kanyarodott. Telt-múlt a távolság, majd hét mérföld után balra kanyarodott hogy balra fordulhasson hét mérföld után.
-Itt jó lesz. Apám bíráló igélye elől teret nyertem végtelenség perifériájáig.
Majd észrevette, hogy ugyanott van, ahonnét elindult.
-Végre megjöttél! Hol csavarogva tetted tiszteleted más emberek elemi jósága iránt? -kérdezte apja.
-A francba!
És nekifogtak a munkának. Dolgoztak éjt nappallá téve, a pipogya fráter mondta is:
-Kellően megbecsülve növesztjük gyümölcsét dolgosság tervezetének, hiábavaló öntörvényűség vetette rá szemét amint kevély elemzése rostálta szanaszéjjel.
Ez már a gyereknek is sok volt, fogta magát, és elment a lóval, de rövidesen így szólt:
-Patkó hílyán délceg remény hiúság ábrándjában ringatóznom.
Meglátott egy csinos kis parasztlányt. Haja szőke volt, mint az aranyló tengeren lemenő nap csillogása, szeme gesztenyebarna, mellyel olyan megbabonázóan nézett, hogy a legtalpraesettebb legény is elolvadt volna. Karcsú teste, telt keble alig volt takarásban a posztóruhától. Formás feneke, szép lába hívogatóan csábított. Szelíd mosoly ült arcán. Így szólt a legényhez:
-Hé! Miért vagy ilyen büdös bazdmeg?! Ha nem öltözöl át úgy tarkón verlek mint tegnap a libákat bazdmeg! Leolvasod a göncölszekér alvázszámát veréb!!
A fiúnak nagyon tetszett a lány lehengerlő stílusa és megkérte a kezét.
-Gyere hozzám örök élet titkában rejlő magány ellenzőjeként!
-Mivan? Te valami paraszt lehetsz. Egy szavadat sem értem. De ha ilyen hülye vagy, legyünk házastársak. Hozok papot.
Összeházasodtak, és húsz évig együtt voltak, csak soha nem értették meg egymást. Húsz év múlva a legény belesett a betonkeverőbe. A lány özvegy maradt, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
-Hiába tereled szavad tudás irányába, ha merő feledékenység burkolja hiányos ismereteid homályát. Köddé váló felismerés, miszerint úgy gondolod, birtokában vagy tehetetlenséged mértékének koordinátoraként.
-Apám! Szavad lesúlytó hangneme indokolatlanul keres kiutat haloványosság átkaként.
Ekkor elhatározta, hogy szerencsét próbál. Ment hét mérföldet balara, majd hét mérföld után ismét balra kanyarodott. Telt-múlt a távolság, majd hét mérföld után balra kanyarodott hogy balra fordulhasson hét mérföld után.
-Itt jó lesz. Apám bíráló igélye elől teret nyertem végtelenség perifériájáig.
Majd észrevette, hogy ugyanott van, ahonnét elindult.
-Végre megjöttél! Hol csavarogva tetted tiszteleted más emberek elemi jósága iránt? -kérdezte apja.
-A francba!
És nekifogtak a munkának. Dolgoztak éjt nappallá téve, a pipogya fráter mondta is:
-Kellően megbecsülve növesztjük gyümölcsét dolgosság tervezetének, hiábavaló öntörvényűség vetette rá szemét amint kevély elemzése rostálta szanaszéjjel.
Ez már a gyereknek is sok volt, fogta magát, és elment a lóval, de rövidesen így szólt:
-Patkó hílyán délceg remény hiúság ábrándjában ringatóznom.
Meglátott egy csinos kis parasztlányt. Haja szőke volt, mint az aranyló tengeren lemenő nap csillogása, szeme gesztenyebarna, mellyel olyan megbabonázóan nézett, hogy a legtalpraesettebb legény is elolvadt volna. Karcsú teste, telt keble alig volt takarásban a posztóruhától. Formás feneke, szép lába hívogatóan csábított. Szelíd mosoly ült arcán. Így szólt a legényhez:
-Hé! Miért vagy ilyen büdös bazdmeg?! Ha nem öltözöl át úgy tarkón verlek mint tegnap a libákat bazdmeg! Leolvasod a göncölszekér alvázszámát veréb!!
A fiúnak nagyon tetszett a lány lehengerlő stílusa és megkérte a kezét.
-Gyere hozzám örök élet titkában rejlő magány ellenzőjeként!
-Mivan? Te valami paraszt lehetsz. Egy szavadat sem értem. De ha ilyen hülye vagy, legyünk házastársak. Hozok papot.
Összeházasodtak, és húsz évig együtt voltak, csak soha nem értették meg egymást. Húsz év múlva a legény belesett a betonkeverőbe. A lány özvegy maradt, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése